2014. január 17., péntek

Hétvégi inspiráció # 2 | Decoupage

Hétvégére egy kis barkácsolást terveztem, hiszen végre lesz egy kis szabadidőm. A baráti társaságomban több ember is januárban/februárban ünnepli a születésnapját, és idén szeretném őket meglepni valami kézzel készített kis ajándékkal is. Ennek keretében elő fog kerülni a polc mélyéről az ezeréves szalvétagyűjteményem és decoupage ragasztóm, hogy szép kis ajándékokat varázsoljak a segítségükkel. A mai bejegyzésben így egy kis decoupage inspirációt láthattok.

Ezer éve porosodnak a szekrényemben ilyen kis fürdőszobai tárolók. Nem igazán szerettem őket, annak ellenére sem, hogy praktikusak, hiszen valljuk be őszintén: nem túl szépek. Viszont egy kis szalvétatechnikával könnyen és gyorsan feldobhatjuk őket.
Könyvmolyoknak. :)
 Beauty-mániásoknak.
Konyhatündéreknek.
Nagyiknak, anyukáknak.

Maga a szalvétatechnika pofonegyszerű dolog, és ráadásul még pénztárcsabarát is. Nincs másra szükségünk, mint decoupage ragasztóra, lakkra (bármelyik hobbi boltban, papírírószerben beszerezhető), szalvétára, valamint az átalakítani kívánt tárgyra.

Amennyiben szépen sikerül a hétvégi projektem, megmutatom nektek lépésről-lépésre én mit és hogyan készítettem decoupage technikával.

Kreatív hétvégét mindenkinek! 

 

A képek Pinterestről valamint a weheartit.com-ról származnak.

Nina

2014. január 14., kedd

Használd kreatívan! | Krepp papír + DIY ombre haj krepp papírral?!

Ha azt mondom krepp papír, akkor fogadni mernék, hogy sokan fájdalmasan feljajdulnak, hiszen mi jut rögtön az ember eszébe róla? - A kicsit sem kreatív, és még kevésbé sem esztétikus papírfüzér, amit minden általános iskolással km számra gyártanak, mert valamivel dekorálni kell a termet - suli bulira, farsangra, ballagásra, stb.

A mai bejegyzésben összegyűjtöttem nektek pár ötletet Pinterestről, amivel túlléphettek a megszokott unalmas papír lánc készítésén, hiszen a krepp papír egy szuper alapanyag, amiből akár festhetünk (még hajat is!), varrhatunk, vagy hajtogathatunk számtalan fajta módon.

Mi mindennek használható fel a krepp?

Krepp rózsa - Ajándékok díszítésére, felfűzve fali dísznek, rávarrva neszesszer dísznek, csokorba szedve, tálkában rózsának.
 Muffin dísznek
 Ültető kártyának, kitűzőnek, Szülinaposnak emlékbe

 Kopogtató dísznek
 Masninak
Szülinaposnak
Partira
Kosárkára, tavaszra
Nem tudtam megállni...az a bizonyos papír füzér.

Hajfestés krepp papírral?! - Egyszerű ombre készítés otthon


Forrás
 És végül egy beauty tipp (ami egyébként számomra a legmegdöbbentőbb felhasználása a krepp papírnak): hajfestés krepp papírral. Először jót nevettem az ötleten, aztán mégis rákerestem, és tádám: működik. Nyilván nem lesz tartós megoldás, kb. 1-2 hajmosás és már búcsút is inthetünk a színes tincseinknek, azonban szerintem pont ez a szuper benne. Hiszen, ha még sosem volt festve a hajad, vagy ha esetleg egy új színt szeretnél kipróbálni, akkor remek megoldás lehet. Ha szörnyen sikerül a végeredmény véletlenül, akkor sem dől össze a világ, hiszen gyorsan búcsút inthetsz festés eredményének, ráadásul vagyonokat sem költöttél, hiszen a krepp az egyik legolcsóbb hobbi alapanyag, már pár forintért métereket vehetsz belőle bármelyik papírboltban.
Ide kattintva megtekinthetitek, hogyan készíthettek otthon ombre hajat krepp papír segítségével.


Szoktatok krepp papírral kísérletezni? Mit szóltok az ombre a lá krepp módszerhez?

 

Nina

2014. január 13., hétfő

Az abrosz új élete II. | Csipketolltartó


Egy korábbi bejegyzésemben már láthattátok, hogyan készítettem memory jar-t egy megunt horgolt terítőből. A mai poszt főszereplője ugyanaz a terítő, hiszen rengeteg anyagom megmaradt.
Már nagyon régen vadászok szép tolltartóra, ami kicsit komolyabb, de mégis csajos hatást kelt. Mivel sajnos sehol sem találtam olyat, amilyenre én gondoltam, ezért úgy gondoltam, miért ne készíthetném el én magam?

Amire szükséged lesz:
  • régi tolltartó (ha akarsz varrhatsz is nyilván, de az sokkal több időt igényel)
  • csipke/horgolt abrosz
  • ragasztó

Pofon egyszerű és gyors a dolog, mivel kész tolltartóval dolgoztam. Célszerű egyszínűt választani, hiszen így jobban tud érvényesülni a csipke.


A csipkét hozzáillesztettem a tolltartó széléhez (varráshoz közel), majd odaragasztottam. Az egyetlen dolog amire figyelni kell, hogy a tolltartó mindkét felére olyan anyagrész kerüljön, ami el van varrva (mert a horgolás/csipke ki fog foszlani máskülönben).


Készen is vagyunk! Tökéletes tolltartónak/neszesszernek. :)

Hogy tetszik a csipketolltartó ötlete?:) Ti milyen tolltartóra, neszesszerre szavaztok?


Nina

2014. január 10., péntek

Hétvégi inspiráció | Dekor | Beauty | Divat

Hihetetlen, de ha időm engedi, akár órákat is eltudok tölteni azzal, hogy ülök a gép előtt és pinterest-en képeket gyűjtögetek. Rengeteg inspirációt merítek az oldalból, már egy szép hosszú kis listám van, hogy mit szeretnék megvalósítani (lassan már több éves projektté kezd növekedni a dolog, ahogy elnézem az összegyűjtött képeket...).

Úgy gondoltam, hogy pár ilyen inspirációs képet megosztok veletek is, hátha találtok benne olyat, amit szívesen kipróbálnátok ti is. :)
Első körben 3 csoportra (dekor, beauty és divat) bontva osztom meg a képeket. Úgy tervezem, hogy akár egy kis minisorozat is kinőhet a dologból. A posztokat igyekszem péntekre időzíteni, így ha hétvégén van egy kis szabadidőnk, akkor kezdődhet is a barkácsolás. :)

Dekor
 Tavasszal szeretném átrendezni a szobámat, kialakítani egy letisztultabb stílust. Valahogy a képeimet is szeretném rendszerezni majd ennek keretében - jó megoldás lehet például ez az egyszerű órás megoldás, ami praktikus is és mutatós. Csak egy óralapra van szükségünk a kis mutatós szerkezettel és pár képkeretre - meg persze ugye a kedvenc képeinkre.
Ha ránézek erre a képre, akkor rögtön a tavasz ugrik be. Siess tavasz!

Beauty
Remek megoldás fürdőszobába az önálló életet élő hajgumiknak és hullámcsattoknak.
Akár tavaszváró inspirációs képek nevet is adhattam volna a bejegyzésnek, hiszen most mindenről a tavasz jut az eszembe. De tény, hogy tavasszal mindig jól jön egy plusz ajakápoló a táskánkban - főleg, ha ilyen szép bogyós színű (és mellesleg az illata/íze is mesés lehet!).

Divat
És akkor folytassuk a tavaszi ábrándozást. :D Csipke (akár régi függöny), tű, cérna, és kész is a romantikus tavaszi kis sál.
A végére pedig mi más, mint egy újabb tavaszi hangulatú kiegészítő, diy headband. Könnyű, gyors elkészítés, és számtalan variáció az anyagokkal színekkel. Imádom. :)

A képek forrása a Pinterest.

Készültök már a tavaszra? Van valami DIY tippetek esetleg?

Nina

2014. január 8., szerda

Üvegbe zárt emlékek - Készítsünk Memory Jar-t!

Nincs is annál jobb, amikor az ember Szilveszter éjszakáján nosztalgikusan pillanthat vissza az eltelt évére, kicsit összegezheti magában az átélt élményeket, számadást készíthet, hogy mit tett jól, és mit nem, hogy mi tette boldoggá és mi nem, hogy mit rontott el, és mikor hozott jó döntéseket. Ez az összegzés nem csak szimpla nosztalgikus hangulatot jelent, hiszen rengeteg mindent tanulhatunk az elmúlt események újragondolásával.

Így január elején egy olyan DIY ötlettel érkezek, amit már biztosan sok helyen láttatok. Idén én is elkészítettem az én "Memory Jar"-omat, vagyis a kis üvegecskét, amibe bezárhatom a kis színes cetlikre felírt emlékeimet. Idén megfogadtam, hogy a gondolat teremtő erejére hagyatkozva csak a kellemes emlékeket fogom feljegyezni. Ezek lehetnek bármilyen kis apróságnak tűnő gesztusok is akár, pl. egy finom reggeli, amit együtt fogyasztott el a család, vagy egy új körömlakk, amivel meglepett valaki. :)

A Memory Jar elkészítése pofon egyszerű - vagy ha nem akarsz vesződni vele, akkor egyszerűen fogj egy üveget és dobáld bele a kis papírfecniket, amire a kedvenc emlékeidet firkantottad fel.
Én megszállott vintage rajongóként egy csipkés hatású üveget készítettem. Nézzük, hogy mire volt szükségem hozzá:
Üres üveg
Anyag, amivel beborítom (én egy régi horgolt terítőt áldoztam fel, így megmenekült a kukától, és új életet nyerhet :) )
Kötöző anyag: gumi, vagy szalagok
Ragasztó (ha van ragasztópisztolyod, akkor azzal dolgozz, hiszen a forró ragasztóval sokkal tartósabb hatást tudunk elérni!)
Színes papírok, tollak az emlékek lejegyzéséhez

1. Első lépésként az üveg szájához erősítettem egy gumi segítségével a méretre vágott csipkét.

2. Majd a csipke két szélének találkozásánál összeragasztottam az anyagot, az üveg alján is egy gyors ragasztás, az üveg szájára pedig díszítő szalag került, és lényegében készen is vagyunk.

Már csak arra vár, hogy megtöltsük szép emlékekkel! :)
Remélem nektek is tetszett ez a bejegyzés, és elkészítitek ti is a ti kis emlék tárolótokat. Jaj, és kinyitni a cetliket nyilván csak az év utolsó esetéjén ér. Izgalmas lesz visszaolvasni, mi történt az évben. :)

Ti készítetek idén memory jar-t? Ha igen milyet? Van valami újévi kívánságotok, amit szeretnétek, hogy teljesüljön idén?

Nina


START